Nyaraló épület
Hely | Révfülöp, Kacsajtos utca | |
Idő | 2004 | |
Alapterület | 180 m2 | |
Telek | 2500 m2 | |
Munkatárs | Dobrosi Tamás |
A belterület szélén lévő, hatalmas fákkal benőtt telken a település egyik legrégibb épülete állott. A hajdan jobb napokat megélt majorsági épület három építményből –lakóház, szín és disznóólból- állt. A lakóház vakolt, a gazdasági részek nyers kő falak voltak. A Tsz időkben aztán lett belőlük szeszfőzde, gazdasági épület, majd győzött az enyészet. Az ól összedőlt, a szín teteje megroskadt. Az ötlet egyszerű: az egykori épületeket építsük újra, osszuk fel a szükséges helyiségekre és kössük őket össze egy zöldtetővel fedett nappali tartózkodó térrel. Az összekötő tömeg két részre osztott: belső térre és nagy fedett teraszra, mely alatt elférnek a népes család mellett a barátok is. Részükre az ól helyén- ezt természetesen nem áruljuk el nekik- vendégszobát alakítottunk ki vizesblokkal. ( Merthogy vendéget szeretjük és Ő is minket, de az állandó igazodás és udvariaskodás fárasztó- mondja Márai) A régi lakóépületben konyhát és lakrészt, tetőterében a gyerekeknek és barátaiknak padlásszobát alakítottunk ki. Az épület kialakításánál az anyagkezelést meghagytuk az eredeti állapotnak megfelelően természetesen a kornyak megfelelő műszaki állapotban. A hajdani lakórész vakolt felületet kapott, míg az egykori melléképületek száraz rakás jellegű helyi kőburkolattal készültek. A félig beomlott ól emlékét idézi az épületrészen kialakított, gerendafalra emlékeztető faburkolat. Az új rész építőanyaga gyalult csiszolt vörösfenyő . Az ácsmunka az Axt und Kelle céhben végzett mester munkája. A tetőszerkezeten kialakított extenzív földtető nagymértékben hozzájárul a nyaraló épület temperálásához.